A világjárvány sok-sok tervünket keresztül húzta az idei évben, így most még a szokottnál is jobban ki vagyunk éhezve arra, hogy személyesen is találkozzunk Veletek, és megmutathassuk legújabb tételeinket, illetve a már jól ismert kedvenceiteket. 

Elképesztő iramban fogynak a napok a csodálatos nyári napsütésben, a szőlő pedig nő, mint a gomba a rengeteg csapadéknak köszönhetően. Így szinte észre sem vesszük, és már itt is van a szeptember.

Ez pedig azért szuper hír, mert ekkor tartják minden évben Magyarország egyik legnagyobb borfesztiválját, a Budapest Borfesztivált a Budai Várban. Mi biztosan ott leszünk 2020 szeptember 10 és 13 között, és elvisszük Nektek a legjobb borainkat, hogy végre megint együtt kóstolhassunk önfeledten fővárosunk csodálatos látványától megrészegülten.

Keresd a Harsányi standot idén is, nagy-nagy szeretettel várunk Benneteket!

Pincészetük ismét hatalmas elismerésben részesült. 2017-es kései szüretelésű Hízelgő borunk a világ egyik legrangosabb borversenyén, a Mundus Vini 2020-as tavaszi borválogatóján szerzett aranyérmet.  Ez a németországi borverseny a világ legnagyobb borexpójának, a ProWein Düsseldorfnak a hivatalos borversenye. Több mint 7500 jobbnál-jobb tétel mérettetik meg egymással a világ minden tájáról, hogy végül a legjobbakat ezüst-, illetve aranyéremmel jutalmazzák.

2017-es Hízelgő borunk ezen kívül is számos rangos elismerést szerzett már:

A Külgazdasági- és Külügyminisztérium borválogatóján beválasztották abba a borsorba, amely képviseli a magyar borkultúrát a magyar külképviseleteken, és a KKM diplomáciai rendezvényein 2020-ban.

A 2019-es Országos Borversenyen borkülönlegességünk szintén aranyérmes lett, a Winelovers Top 100-as válogatóján pedig a 13. legjobb borként szerepelt, és előtte kizárólag aszúk végeztek.

Ne maradj le az elmúlt évtized legjobb évjáratáról, ha még nem kóstoltad mi házhoz visszük Neked a kényeztetést!

We're always looking for new pairs of hands at our estate in Sárospatak, as well as our event venue, cuveehaz.hu.

If you'd like to work in one of the most beautiful places in europe, close to viniculture, join us in the heart of Tokaj by submitting THIS contact form.

Sárospatak's rich history is brought to life through this thrilling escape game, where you need to figure out the secrets of an ancient winemaking dynasty!

More information and reservations: cuveehaz.hu/esemenyek/winescape/

  • 1

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.