DŰLŐINK

A Harsányi Pincészetnek négy dűlőben vannak területei. A Cziróka, a Királyhegy, Megyer és a Kútpatka.

A négy dűlőt két hegy, a Király- és a Megyerhegy fogja össze, és fizikális közelségük ellenére különböző talajszerekezettel rendelkeznek. Minthogy fekvésük is eltérő, így a három dűlőből kapott borok karaktere, lágysága, ásványossága is eltér egymástól.

A borászkodás során sokféle borszerető és borértő, izgalmas és érdekes emberrel hoz minket össze a sors. Egy ilyen szerencsés találkozás volt, amikor megismertük Nagy Kornélt, aki a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Kornél rengeteget foglalkozik a magyarországi dűlők történelmével, így hosszas kutatómunka után kézhez kaphattuk a mi dűlőink történetét is. Ezúton is köszönjük!

A honlap keretein belül hosszú lenne az egész munkát bemutatni- Álljon itt azonban egy kis ízelítő dűlőink történetéből.

KIRÁLYHEGY

Sárospatak legrégibb és legpatinásabb múltú szőlőhegye a Királyhegy. Nevét a királyi tulajdon után kapta az Árpád-kor utolsó harmadában.

Eredendően Sárospatak, a mai Tokaj-Hegyalját is magába foglaló, ún. pataki erdőispánság központja volt, amely ez egyik legfontosabb király tulajdonban álló vadászterület is volt egyúttal. A régi feljegyzések arról számoltak be, hogy a mai Királyhegy aljában királyi udvarház volt, amit forrásokban Királyszállása (Kyralzallasa) néven neveztek, és mögötte álló hegyet pedig Királyszállás-hegyének nevezték. Ez Királyhegyre rövidült a későbbi idők folyamán.

A 13. század vége óta, a királyi tulajdon mellett, a sárospataki Szent Miklós plébániatemplomnak voltak még ott adófizetés alól felmentett szőlői, melyet minden bizonnyal a magyar királyi udvartól kapott kiváltságos adományként. A középkori Sárospatak plébániája (a középkori Sátoraljaújhely, Tarcal és Tokaj plébániával együtt), ugyanis ún. kiváltságos plébánia (parochia exempta) volt, ami azt jelentette, hogy közvetlenül az esztergomi érsekség fennhatósága alá tartozott. Így a plébánia szabadon rendelkezhetett a szőlőivel, és mentesült a szőlő és bor utáni tized befizetése alól. 1338-ban sárospataki plébános kegyes adományként (donatio) a Királyhegyen (vinea in Monte Regis) fekvő szőlőjét a környék legnagyobb szerzetesi központjára, sátoraljaújhelyi Szent Egyed és Szűz Mária pálos kolostorra hagyta. Ettől kezdve egészen az 1526. évi mohácsi vészig a Királyhegy legnagyobb szőlőbirtokosa a sátoraljaújhelyi pálos kolostor lett.

Azonban jelentős szőlőterületei voltak néhány magyar főúri családnak is, akik a területeket hűségükért kapták a királyi udvartól. Először a Pálóczyak, majd pedig Perényiek is szőlőbirtokosok lettek a Királyhegyen. Sőt ők maguk királyi adományként a sárospataki uradalmat is megkapták.

Mint utaltunk rá a legtekintélyesebb szőlőbirtokos a sátoraljaújhelyi pálos kolostor volt egészen a 16. századig. A mohácsi vészt követő, kaotikus belpolitikai viszonyok között a pálosok elvesztették szőlőbirtokaikat. Egyrészt a pálos-rend a mohácsi vész után Szapolyai Jánost (1526−1540) támogatta, mint magyar királyt I. Habsburg Ferdinánddal (1526−1564) szemben. Másrészt a sárospataki uradalom birtokosa a Perényi család a reformáció híve lett, ennek fényében a pálosokat elzavarta, szőlőbirtokaikat, így a Királyhegyet és Megyert is, elkobozta, és sárospataki uradalom tulajdonába vonta, mint majorsági szőlőket.

1567-ben férfiágon kihalt a Perényi család, és rövid kincstári birtoklást követően, 1570-ben a Dobó, majd az ő kihalásukat követően a ruszkai Dobó család lett az uradalom birtokosa. 1578-ban kihalt a Dobó család is, őket nőági örökösödés útján a Zeleméry család követte, majd a velük rokonságban álló Lórántffy család. Lórántffy Zsuzsanna (1600−1660) hozományul hozta a sárospataki uradalmat a I. Rákóczi Györggyel (1593−1648) történő házasságába. Azonban az uradalom Lórántffy Zsuzsanna haláláig az ő tulajdonában állt, és csak halálát követően lett a sárospataki uradalom a Rákóczi család birtoka. Az 1640-es években Lórántffy Zsuzsanna az uradalmi szőlők közül Királyhegyet a sárospataki református kollégiumnak, valamint az ispotálynak adományozta.

Viszont az 1660-as és 1670-es években Tokaj-Hegyalján beköszöntött az ellenreformáció. II. Rákóczi György (1648−1660) erdélyi fejedelem bukása és halála után, özvegye Báthory Zsófia (1619−1680) fejedelemasszony és fia I. Rákóczi Ferenc (1645−1676) 1661-ben áttért a római katolikus hitre, és megvonták támogatásukat a református egyháztól. 1670-ben elbukott a Habsburgok ellen szerveződő a Wesselényi mozgalom és az első hegyaljai felkelés is. Ezeknek a következtében a protestáns prédikátorokat, tanítókat elüldözték, helyükre katolikus papokat hívtak be, a sárospataki Református Kollégiumot bezáratták. 1670 körül a Kollégiumot és az egyház Királyhegyen lévő szőlőit is elkobozták a jezsuita rendház, és az újjászervezett római katolikus plébánia számára.

18. század elején ugyanakkor sok kisbirtokról van tudomásunk a Királyhegyen. Gazdáik túlnyomórészt fő-, köz- és kisnemesi, illetve polgári származású személy volt. Így Királyhegyen szőlője volt a Debreczeny, a Dienes, a Fónyi, a Görgei, a Hegymeghy, a Károlyi, a Krucsay, a Miskolczy, a Sárkány, a Szatmári, a Szegedy, a Szentgyörgyi, a Sibrik, a Tállay, a Zsidai, és Zádori családoknak is.

1773-ban a jezsuita rendet feloszlatták, és helyüket az ellenreformáció ideje alatt újjászerveződő sátoraljaújhelyi pálosok vették át birtokosként a Királyhegyen. Azonban II. József (1765−1790) császár és király a szerzetesrendeteket feloszlató rendelte nyomán a pálosokat is feloszlatták. Birtokaik az ún. Vallási Alapba kerültek, majd a szőlőterületeket értékesítették.

1780-as években visszatért Sárospatakra a Református Kollégium, és a királyhegyi szőlő egy részét visszakapták, amit tőlük, több mint szász évvel korábban elkoboztak. Ennek következtében 1784-ben a birtokosok között találjuk még az Arday, a Cseppely, a Dobay, a Karácsonyi és Szentmiklósi családokat is.

KÚTPATKA

Valaha a sárospataki Királyhegy szerves részét képezte, amely a 17. század első harmadától kezdett felaprózódni. Ugyanis ekkortól különböztettek meg az írásos dokumentumok Kis-és Nagy-Királyhegyet. A Kútpatka ez utóbbiból vált ki a 17. század közepén. A Kútpatka első ismert említése 1686-ban történt egy kamarai összeírás kapcsán, de a dokumentum határozottan nyomatékosítja azt is, hogy 1670-ben e terület már bizonyítottan létezett. E szerint a sátoraljaújhelyi Baksa István nemesember egykori birtoka volt Patakkút (vinea Patakkúth) szőlőhegy néven, ahol az említett tulajdonosnak egy adóköteles, azaz dézsma-, illetve egy szabad szőlője volt. Baksa István tevőlegesen részt is vett a Wesselényi összeesküvésben, mint I. Rákóczi Ferenc fejedelem híve. Ezért szőlőit, birtokait és uradalmát 1670 és 1673 között elkobozta az udvar. A ma is ismert Kútpataka elnevezést pedig a 17−18. század fordulóján vehette fel.

Mindenesetre a szőlőhegy következő említés a Rákóczi szabadságharcot követően 1712-ben jelent meg a forrásokban a mai is ismert Kútpataka szőlő elnevezési formában is, amely az idő folyamán Kútpatkává egyszerűsödött. Nevét a Suta patak forrásától kapta. Ugyanis a Királyhegyből kivált szőlőterület a patak forrásának közvetlen közelében helyezkedett el. Sőt a régi magyar nyelvben a Kútpataka patak-, vagy folyó forrást jelent. Ez az alak Székelyföldön elvétve még fellelhető. A Kútpatka birtokosai jószerével alacsony társadalmi csoportba tartózó jobbágyok voltak, akiknek a szőlők után tizedet kellett fizetniük. Azonban a Kútpatkán szép számmal fordultak elő szabad birtokosként bodroghalászi (ma már Sárospatak), hercegkúti (Trautsondorf), józseffalvi (ma már úgyszintén Sárospatak) és károlyfalvi (Karlsdorf) svábok. Ez a kis birtokosi szerkezet fennmaradt egészen a 20. század közepéig, az államosítások koráig.

CZIRÓKA

A Megyer szőlőrészekre történő felosztása a 17. század közepén kezdődött el. Legkorábbi kiválását 1657-ben egyszerűen Megyer-meginek nevezték, és sárospataki polgároknak és közrendűeknek voltak ott szőlői. A 17−18. század fordulóján a Megyer szőlőhegy tovább aprózodott: ekkortól különböztettek meg Alsó-Megyert, Czirkáló-Megyert, Felső-Megyert, Gát-Megyert, Gregó-Megyert, Középső-Megyert és Tehéntánc-Megyert.

A 18. század közepén, 1749 körül váltotta fel a Megyer-megit a Cziróka elnevezés, melynek nevét az ott található növényzet után kaphatta. Első általunk ismert említéskor és az 1784. évi szőlőbirtok összeírás alkalmával már külön létezett Alsó- és Felső-Cziróka szőlő is. Ekkor birtokosaik között nemeseket, pataki polgárokat, hercegkúti sváb telepeseket, a Csanády, a Csengery, a Szoboszlay és a Zsidai családokat, valamint a később a tanyának nevet is adó hercegkúti Rick családot is.

A Czirókán a 20. század közepéig szerényebb jövedelmű kisbirtokosoknak voltak szőlőterületei, de az államosításokat követően ezek a területek elvesztették. Az új tulajdonosi szerkezet csak az 1989−1990. évi politikai rendszerváltozást követően alakult ki.

MEGYER

A sárospataki Megyer szőlőhegy, vagy dűlő története a középkorig nyúlik vissza. Elnevezése ugyanakkor nagy valószínűséggel összefüggésben állt a honfoglaló magyar Megyer törzzsel, amelyből az Árpád-ház is származott. Tudniillik a mai Tokaj-Hegyalja északi része eredendően a Megyer törzs szállásterületéhez tartozott.

A Megyert szőlőhegyként, vinea(e) in monte Meger formában, 1324-ben említette meg először egy szőlőbirtok cserét igazoló írásos dokumentum, mely eset két sárospataki család között történt meg. 1342-ben, egy szőlő adás-vétel ügyében úgyszintén előbukkant a Megyer szőlőhegy neve. Sőt, 1354-ben egy sárospataki tehetős „polgár” halála előtt úgy rendelkezett, hogy Megyer-hegyen lévő nagy kiterjedésű szőlőbirtokát lelki üdvössége érdekében, végrendeltként a sátoraljaújhelyi Szűz Mária és Szent Egyed pálos kolostorra hagyta. A későbbi évtizedek során számos sárospataki és sátoraljaújhelyi lakos úgy rendelkezett, hogy szőlőbirtokát a nevezett pálos kolostorra hagyja. Ily módon a késő-középkor folyamán (14−15 század) a Megyer egyik legnagyobb birtokosa, más sárospataki szőlőhegyhez hasonlóan, már a nevezett pálos kolostor lett.

A 1526. évi mohácsi vészt követően a Megyer szőlőhegyről a pálosok folyamatosan kiszorultak. Ugyanis a Perényi család önkényesen lefoglalta a pálosok birtokait, majd pedig egyre inkább megerősödő reformáció jegyében el is üldözte őket a borvidékről. A megyer-hegyi szőlőket, más a pálosoktól elkobzott szőlőhegyekkel együtt (mint pl. sárospataki Hosszúhegy, vagy Gomboshegy), a Perényi család tulajdonában álló sárospataki váruradalomhoz csatolták. 1567-ben a Perényi család férfi-ágon kihalt. Ekkor az uradalom birtokosa rövid időre a Bécsben székelő magyar királyi udvar lett. Az udvar parancsa által 1567-ben és 1570-ben készült összeírás alkalmával a Megyert továbbra is a sárospataki uradalom szőlőhegyeként írták össze. Ugyanakkor 1570-ben az udvar a Dobó családnak adományozta az uradalmat a fent nevezett szőlőhegyekkel együtt. Nem sokkal később, 1578 körül a Dobó család férfiágon kihalt, és az uradalom birtokosa a leány-ágon a Dobókkal rokonságban álló Zeleméry família lett. Azaz, a Megyer szőlőhegy birtokosai a Perényiek után a Dobók, majd a Zeleméryek lettek.

1596-ban a Zeleméry család is férfi-ágon kihalt, helyükre tulajdonosként a velük rokonságban álló Lóránttfy család került. A család hírneves nő tagja, Lorántffy Zsuzsanna  I. Rákóczi György főúrral, későbbi erdélyi fejedelemmel házasodott össze, aki hozományul a sárospataki uradalmat kapta. Viszont feltételül szabták, hogy amíg Lorántffy Zsuzsanna életben van, addig a sárospataki uradalom az ő birtokában marad, és csak halála után kerülhet a Rákóczi család birtokába . A protestantizmust támogató fejedelemasszony az 1630-as években Megyer szőlőhegyet, a sárospataki Királyheggyel együtt a híres református kollégiumnak adományozta.

A 17. század második felében Tokaj-Hegyaljára is beköszöntött az ellenreformáció, vagy más néven a rekatolizáció. II. Rákóczi György erdélyi fejedelem özvegye Báthory Zsófia fejedelemasszony és fia I. Rákóczi Ferenc a jezsuiták hatására 1661-ben áttért a római katolikus hitre. Sőt az özvegy fejedelemasszony 1663-ban a helyi protestánsok heves tiltakozásának ellenére a jezsuita rendet letelepítette Sárospatakon.

A Habsburg-ellenes Wesselényi összeesküvés bukását követően, 1670-ben Tokaj-Hegyalján az ellenreformáció még nagyobb lendületet vett. A bécsi udvar parancsára a sárospataki Református Kollégiumot bezárták, ingatlanjaikat (ily módon szőlőiket is) lefoglalták, illetve elkobozták. Így a bécsi udvar Megyer hegyen fekvő egykori kollégiumi szőlőket részben a sárospataki jezsuita rendháznak, részben az újjászervezett római katolikus plébániának adományozta. Sőt az ellenreformáció jegyében a 17. században visszatértek a sátoraljaújhelyi pálosok is, akik visszakaptak néhány szőlőterületet a Megyeren, melyet még tőlük a Perényi család kobzott el a 16. század első harmadában.

A 18. században a Megyeren elsősorban a két előbb említett szerzetes-rendnek voltak szőlői, de a Rákóczi szabadságharcot követő időkben a Sztáray, a Trautson és Krucsay főúri családok is számottevő birtokokkal rendelkeztek ott. Ezen felül a 18. században számos zempléni vármegyei köznemesi, illetve sárospataki családokkal találkozunk a Megyeren, mint pl. a Bihari, a Dobozy, a Gáborján, a Kállay, a Szatmári, a Szikszay, a Tállay, a Vitányi, a Zsidai. 1784-nem pedig a Megyer birtokosai között találkozunk a Hagymási, a Kossuth, a Jeney, a Szirmay és Vizsolyi családokkal is.

1773-ban a jezsuita rend feloszlatását követően az egykori szőlők a sátoraljaújhelyi pálosok birtokába kerültek, de II. József császár és király 1783-ban feloszlatta a pálos rendet, és így a Megyer-hegyen lévő egykori pálos szőlők részben kincstári, azaz állami, részben a pálosok helyét átvevő sátoraljaújhelyi piaristák tulajdonába kerültek. De az udvar számos szőlőt eladott sárospataki polgároknak, illetve a helyi nemességnek is. A piarista rend pedig egészen 1950-ig birtokolta szőlőket a Megyeren, melyek az idő tájt kerültek az állami tulajdonba. II. József uralkodásakor a református egyház és kollégium végre visszaköltözhetett Sárospatakra, és a kincstár a jezsuiták elkobzott szőlői közül jó néhányat visszaadott a protestáns egyháznak.

A 19−20. században elsősorban Breczenheim és a Windischgrätz családok rendelkeztek még jelentős szőlőkkel a Megyeren, de a már jól ismert 1950. évi államosításokat követően, a nevezett főúri családok szőlői is állami tulajdonba kerültek.